Ma van 75 éve, hogy a Vörös Hadsereg offenzívát indított! Néhány nap leforgása alatt több, mint 100 ezer magyar katona esett el a keleti fronton! >>>> Emlékezzünk meg róluk!

A Vörös Hadsereg hetvenöt évvel ezelőtt, 1943. január 12-én indított offenzívája következtében százezernél is több magyar katona vesztette életét a keleti fronton.Pár nap alatt esett el több tízezer magyar katona!

Magyarország ugyan hivatalosan már 1941 nyarán hadba lépett a Szovjetunióval, de a Vörös Hadsereg és a magyar haderő közti komolyabb fegyveres összetűzésre csak egy évvel később került sor, miután a németek követelésére hazánk is csatlakozott a dél-oroszországi harcokhoz. A mintegy 207 ezer fős létszámú 2. magyar hadsereget kifejezetten abból a célból állították fel, hogy a keleti fronton harcolva támogassa a német hadműveleteket.

Hetvenöt évvel ezelőtt indult a támadás a 2. magyar hadsereg ellen

Ennek megfelelően a magyar csapatok hadászatilag a német Déli Hadseregcsoport parancsnokságnak voltak alárendelve. A keleti frontra kiküldött magyar haderő fegyverzete a szemben álló szovjetekhez viszonyítva korszerűtlen volt, és a honvédek felszerelése tekintetében is komoly hiányosságok voltak tapasztalhatók.

A 2. magyar hadseregben magas volt a tartalékosok aránya, akik pár hetes kiképzést követően már a harcmezőn találták magukat. A létszám ötödét nemzetiségiek, főleg románok és ruszinok, 10 százalékát pedig zsidó és baloldali, fegyver nélküli munkaszolgálatosok adták.

Kezdeti kudarcok

A magyar csapatokat 1942 tavaszán kezdték kiszállítani a keleti frontra. Az első egységek július elején érték el az akkori frontvonalnak számító Don folyót, ahol a Voronyezs és Pavlovszk közötti, 208 kilométernyi, szovjet hídfőállásokkal tagolt szakasz védelme volt a feladatuk. Stratégiai szempontból fontos lett volna a szovjet állások felszámolása, ám ezt többszöri próbálkozásra sem sikerült elérniük a magyar katonáknak.

A harcok során a 2. magyar hadsereg jelentős emberveszteségeket szenvedtek. Mintegy 30 ezer embert követeltek a maradandó eredményt nem hozó támadások. A németek által korábban beígért modern fegyverzet és felszerelés a hideg idő beálltával sem érkezett meg, így a magyaroknak felkészületlenül kellett szembenézniük az orosz téllel.

Az összeomlás

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én mínusz 30–35 fokos hidegben indított offenzívát az arcvonal északi részén. Az urivi hídfőből kiindulva a szovjet csapatok rövid időn belül áttörték a magyar vonalakat, és 8–12 kilométer mélyen előrehatoltak. Január 14-én aztán délen, a scsucsjei hídfőben is áttörték a védelmet 50 kilométer szélességben. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonal mögött állomásozó egyetlen tartalékát, mert azt hitték, hogy az oroszok csak elterelésként támadtak a frontvonal ezen szakaszán.

Berlin hivatalosan megtiltotta a visszavonulást, ám a német tisztek közül többen is jelezték Jány Gusztáv vezérezredesnek, a 2. magyar hadsereg parancsnokának, hogy magyar főtisztként hatalmában áll ezt elrendelni. Jány azonban ragaszkodott a náci vezetéstől érkező parancshoz. Hadtörténészek szerint a későbbiekben a vaskereszt lovagkeresztjével kitüntetett vezérezredes a hadsereg egy részét talán megmenthette volna, ha már január 15-én elrendeli a visszavonulást.

Január 16-ra a három részre szakított 2. magyar hadsereg arcvonala teljesen felbomlott. Pár nap leforgása alatt több tízezer magyar katona vesztette életét. A hiányos felszerelés jelentős mértékben hozzájárult a magas veszteségekhez, sok honvédnek még téli ruházata sem volt. Ugyancsak tízezrek estek orosz hadifogságba, ám csak töredékük térhetett haza többévnyi kényszermunka után.

Jány a tarthatatlan helyzet miatt végül január 17-én hajnalban rendelte el az alakulatok visszavonását. A 2. magyar hadsereg elvágott, közvetlen német alárendeltségbe került III. hadteste ugyanakkor tovább harcolt. Ezt az egységet február 1-jén – miután sem ellátmánya, sem fegyverzete nem maradt – a később szovjet hadifogságba esett parancsnok, Stomm Marcell feloszlatta. Néhány ezer katona kijutott a szovjet gyűrűből.

Kudarc és megtorlás

A gyakorlatilag már nem létező 2. magyar hadsereg 1943. január 24-én „vált ki az arcvonalból”. Jányt a kudarcot követően a fegyvertelen katonák látványa késztette hírhedt hadparancsának megfogalmazására, mely szerint „a 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét”. A honvédeket gyávasággal vádolta, és a „rend helyreállítása” érdekében a helyszíni felkoncolást is engedélyezte. A parancs akkora felháborodást keltett, hogy számos helyen ki sem hirdették, maga Jány pedig csak április 4-én nyilvánította semmisnek és helyettesítette újjal.

Ilovszkoje, 1943. január A 2. magyar hadsereg alakulatainak visszavonulása Ilovszkojénél, a Don-kanyarban. Az eredeti felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó: Reprodukció
A 2. magyar hadsereg alakulatainak visszavonulása Ilovszkojénél 1943 januárjában (MTI/Reprodukció)

A hadsereg életben maradt katonáit március 5-én hátravonták a Dnyeper folyó nyugati partjára, hazaszállításuk április 6-tól május 30-ig tartott. Jányt, aki az utolsó vonattal távozott, Horthy Miklós kormányzó 1943. augusztus 5-én felmentette parancsnoki tisztéből. A balsorsú alakulatot csak másfél év múlva szervezték újjá, ám a harcok ekkor már a Magyarországhoz visszacsatolt területeken folytak.

A tábornokot a Népbíróság 1947 októberében háborús bűnösként halálra ítélte, mivel a bírói testület szerint nem törekedett megakadályozni Magyarországnak a háborúba történő belesodródását, illetve az alá beosztott katonák törvénytelen kivégzésének és megkínzásának felbujtója volt. A katonai rangjából lefokozott egykori vezérezredest november 26-án kivégezték.

A rendszerváltás követően azonban 1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság felmentette Jányt a háborús bűntett miatt ellene emelt vádak alól.

A Don-kanyarban elszenvedett magyar veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az emberveszteségét 93 500 főre, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik, az elesettek, megsebesültek és fogságba kerültek pontos száma sem ismert.Forrás

WRITER

 

Német, olasz, román és magyar hadifoglyok, 1943

Forrás: wikipedia.org

Egy elfeledett vértanú, aki ugyanakkora hős volt, mint a többiek mégis nagyon kevesen ismerik a nevét! Ahol megfordul, ott mély nyomot hagyott maga után!

Sok egri emlékeiben hagyott nyomot Kriston Endre alakja. Ahogyan megöregedve, botjára támaszkodva, még a Rákosi-diktatúra legsötétebb éveiben is teljes püspöki díszben járt-kelt a városban, és mindenkihez volt egy kedves szava, egy jó vicce, egy mosolya. Kriston Endrét Egerben csak úgy emlegették, hogy „a kedves püspök bácsi”. Bár szenvedéseiről beszélni nem szabadott, az egész városban tudtak róla, min ment keresztül a segédpüspök azért, mert figyelmeztette híveit a kommunizmus veszélyeire.

Kriston Endre 1877. április 15-én született a Szabolcs megyei Kemecsén, földbirtokos család első gyermekeként. Tanulmányait szülőfalujában kezdte, majd a ciszterci rend egri főgimnáziumában folytatta, ahol 1895-ben érettségizett. Felvételt nyert az egri szemináriumba, 1899. augusztus 23-án pappá szentelték. Kálban kezdte meg szolgálatát, fél évvel később már a székesegyház káplánja és hitoktató lett Egerben. 1902-ben Samassa József egri érsek maga mellé vette a szolgálatkész fiatal papot, ezt követően Kriston élete végéig az érseki udvarban tevékenykedett.

Az 1918–1919-es nehéz időkben Szmrecsányi Lajos érsek titkára volt. Főpásztora védelmében az életveszélyt is vállalta: 1919 júniusában a kommunisták letartóztatták, bántalmazták, és két hónapig fogva tartották. Szmrecsányi azzal hálálta meg helytállását, hogy előterjesztésére 1919. szeptember 30-án segédpüspökké nevezték ki Kristont. Püspökként szinte minden évben bérmakörúton volt, valamint társszentelőként közreműködött többek között Meszlényi Zoltán és Pétery József püspökké szentelésén. Jövedelmét jótékony célokra fordította, nagylelkű adományokkal támogatta a katolikus oktatás ügyét. Emellett rendszeresen publikált a helyi sajtóban, és több erkölcsnemesítő könyve is megjelent.

1943 januárjában elhunyt Szmrecsányi Lajos, s mint káptalani helynökre, ideiglenesen Kriston Endrére hárult az egyházmegye kormányzása az új érsek beiktatásáig. Ekkor született az a nagyböjti pásztorlevél, amely miatt két évvel később háborús uszítás vádjával ismét letartóztatták a püspököt. „Mert az ellenség ágyúi valahol messze bömbölnek ugyan – írta Kriston –, és bombái száz kilométerek távolában robbannak, de nem csupán katonáink ellen törnek azok, hanem porrá zúzni igyekeznek még az ágyunk fölött függő feszületet is… és ledönteni iparkodnak az oltárt… Ez az óriási méretű küzdelem dönti majd el, hogy egész földrészünk megmarad-e istenhívő kereszténynek, és a mi szeretett hazánk magyarnak, vagy pedig a rombolást végső céljaként szolgáló istentelenség porrá zúzza majd édes otthonunkat, a mi kedves, szép templomainkat, a keresztény buzgalom és műveltség minden évezredes alkotását, és végképp kiirtja a lelkekből az Úr Jézus szeretetének jótékony melegét.” Emellett a pásztorlevél a „végső győzelem kivívására” buzdított.

A segédpüspököt 1945 májusában vették őrizetbe, az egri várban kialakított internálótáborba hurcolták, ahol kegyetlenül megkínozták. Az ügyből nagy botrány kerekedett, ennek nyomására kénytelenek voltak Kriston Endrét felmenteni és szabadon engedni. Ezután csendes visszavonultságban élt előbb az egri szeminárium, majd az érseki palota épületében. Az 1956-os forradalom idején a felkelők elfogták egyik kínzóját, az érseki palotába vitték, és szembesítették a püspökkel, de Kriston nem vallott a férfi ellen, mondván, bántalmazóinak már régen megbocsátott. A vértanú főpap 1960. május 3-án hunyt el. Földi maradványait a Grőber temetőben helyezték végső nyugalomra, majd később átszállították a Bazilika kriptájába.

Forrás :Történelem portál

Szerző : BJZS

Fájl:Kunszentmárton bérmálás 1946 Kriston Endre.jpeg

Fotó: wikipedia.org
Kriston Endre Kunszentmártonban bérmál

Szerző
Ratzingirl